#Eszenyi Enikő

Második kör jön a Vígszínház igazgatói pályázatán
 

Második kör jön a Vígszínház igazgatói pályázatán

Új pályázatot ír ki a főváros a Vígszínház vezetői posztjára, a megbízatás azonban csak másfél évre szól majd – így döntött csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés.A pályázati felhívás az Emberi Erőforrások Minisztériumának honlapján jelenik majd meg. Továbbra sem tudni, miért csak másfél évre választanak igazgatót.

MTI MTI

Vígszínház-pályázat: Eszenyi így is indul
 

Vígszínház-pályázat: Eszenyi így is indul

Még a héten kiírják az új pályázatot a Vígszínház másfél éves vezetői mandátumára. "Soha nem fordult meg a fejemben, hogy ne folytassam ezt a munkát" - mondta Eszenyi Enikő jelenlegi igazgató. Balázs Péter talányosan csak annyit közölt: "Majd ha eljön az idő, akkor kiderül", hogy újra pályázik-e.

MTI MTI

Választási pályázatot írhatnak ki a Vígszínházra
 

Választási pályázatot írhatnak ki a Vígszínházra

Csütörtökön a fővárosi közgyűlés új pályázatot ír ki a Vígszínház igazgatói posztjára. Az előző körben Balázs Péter és Eszenyi Enikő pályázott, de a közgyűlés nem döntött. Most viszont rejtélyesen csak másfél évre szólna a kinevezés.

hvg.hu hvg.hu


Tarlós tolná a Vígszínház-pályázatot
 

Tarlós tolná a Vígszínház-pályázatot

A főpolgármester szerint egy évre meg kellene hosszabbítani Eszenyi Enikő mandátumát, és a választások után kellene kiírni az új pályázatot a Vígszínház igazgatói posztjára.

hvg.hu hvg.hu

 

"Brutális butaságokat írnak" – Tarlós megszólalt a Vígszínház-ügyben

Tarlós István nem gondolja úgy, hogy állást kéne foglalnia abban a kérdésben, ki érdemli meg jobban, hogy vezesse a Vígszínházat. A főpolgármester Eszenyi Enikőt és Balázs Pétert is kedveli. Azt pedig szerinte csak kitaláció, hogy ő szólította fel Balázst arra, hogy pályázzon az igazgatói posztra. A városvezető mindezekről az ATV Szabad szemmel című műsorában beszélt.

hvg.hu hvg.hu

Vígszínházi capriccio: így sakkozhat a politika Balázs Péterrel
 

Vígszínházi capriccio: így sakkozhat a politika Balázs Péterrel

Orbán Viktor nem akar újabb, a Nemzeti Színház igazgatóváltásához hasonló ügyet a Vígszínház körül, ám első számú tanácsadója Balázs Péternek adna szabad utat. Eszenyi Enikő távozása szavazatvesztést jelenthetne Tarlósnak és a Fidesznek, továbbá előrevetít egy nemzetközi színházi blamázst is. Balázs a pályázatában közben a közútról, a friss kenyérről ír, és a társulat megfelezéséről.

BI BI



Nincs új igazgatója a Vígszínháznak
 

Nincs új igazgatója a Vígszínháznak

A fideszes többségű Fővárosi Közgyűlés csütörtökön eredménytelenné nyilvánította a Vígszínház igazgatói posztjára kiírt pályázatot. Balázs Péter egyelőre nem döntötte el, még egyszer pályázik-e a posztra, Eszenyi Enikő viszont biztosan újra indul a pozícióért.

hvg.hu hvg.hu

Ma eldőlhet Eszenyi Enikő sorsa
 

Ma eldőlhet Eszenyi Enikő sorsa

A Vígszínház ügyvezetőjéről, a Budapesti Operettszínház főigazgatójáról és a Margitszigettel összefüggő adórendeletekről dönthet csütörtöki rendes ülésén a Fővárosi Közgyűlés.

MTI MTI

Érvénytelen Balázs Péter pályázata a Vígszínházra?
 

Érvénytelen Balázs Péter pályázata a Vígszínházra?

Tüttő Kata szerint Balázs a határidő lejárta után több mint egy héttel nyújtotta be pályázatának egyik fontos elemét, hiánypótlásra viszont nincs lehetőség. A szocialisták fővárosi képviselője szerint ez azt jelenti, hogy Eszenyi Enikő riválisának pályázata érvénytelen.

hvg.hu hvg.hu


 

"Sokba van nekünk Vidnyánszky dacos bosszúja"

Ha Eszenyi Enikő a fővárosi közgyűlés döntése nyomán nem maradhat a Vígszínház élén, nem várható olyan mértékű szimpátiatüntetés, mint ami a Nemzeti Színház esetében kialakult – nyilatkozta Csáki Judit színikritikus, az Alföldi színházának öt évét feldolgozó könyv szerzője a Nol TV-nek.

hvg.hu hvg.hu


Vidnyánszky is hozzányúlt volna az István, a királyhoz
 

Vidnyánszky is hozzányúlt volna az István, a királyhoz

Vidnyánszky Attila szerint most olyan szellemi mag irányítja a Nemzeti Színházat, amely nem kérdőjelezi meg a „nemzeti” jelző létjogosultságát. Úgy véli, Shakespeare igenis arról írt, hogy „édes hazám, szeretlek!”. Eszenyi Enikőt és Balázs Pétert is alkalmasnak tartja a Vígszínház vezetésére.

Heti Válasz Online Heti Válasz Online

Vígszínház: Balázs Péterre nem mertek nemet mondani
 

Vígszínház: Balázs Péterre nem mertek nemet mondani

Eszenyi Enikő és Balázs Péter egyaránt három szavazatot kapott a Vígszínház igazgatói pályázatait elbíráló testülettől. Eszenyi két nem szavazatot kapott, Balázs Péter esetében ketten tartózkodtak. A bíráló szakmai testület tagja volt Bodrogi Gyula, Piros Ildikó és Csiszár Imre rendező is. Reviczky Gábor írásban elküldött szavazatát érvénytelennek nyilvánították.

MTI MTI

Eszenyi Enikő: „Hiszek abban, hogy a teljesítmény számít
 

Eszenyi Enikő: „Hiszek abban, hogy a teljesítmény számít"

Öt év után újra megpályázta a Vígszínház igazgatói pozícióját, és bár a csütörtöki meghallgatáson világossá vált számára, hogy nem lesz egyértelmű a támogatottsága, továbbra is bizakodó. Élete a Vígszínház, nincs B-terve, nem is ér rá ezen gondolkodni. Interjú Eszenyi Enikővel.

BI BI

Döntetlen az Eszenyi–Balázs-csörte, a közgyűlés dönt
 

Döntetlen az Eszenyi–Balázs-csörte, a közgyűlés dönt

A főváros által felkért szakmai bizottságok csütörtökön meghallgatták a Vígszínház és az Operettszínház igazgatójelöltjeit. Eszenyi Enikő és Balázs Péter is 3 szavazatot kapott a Víg-pályázaton, Tokody Ilonát senki nem javasolta az Operettszínház élére.

hvg.hu hvg.hu